Fogorvos Budaörs
Gyerekfogászat
Sosem lehet elég korán kezdeni – ez a fogorvos-látogatásra fokozottan igaz! A gyermeki psziché számára a korai tapasztalatok a legmeghatározóbbak, így természetesen egyáltalán nem mindegy, hogy milyen élmény éri a gyermeket első fogorvosi látogatása alkalmával.
Jelentkezzen be konzultációra!
Az első látogatás
a fogorvosnál
Sajnos még manapság is széles körben elterjedt az a téveszme, hogy fogorvoshoz akkor kell menni, ha panaszunk van. Ha a gyermekek ebben a szellemben nevelkednek, abból az következik, hogy az első fogorvosi vizitje valamilyen eleve kellemetlen emlékhez –például fogfájáshoz- fog kötődni. A gyermek számára bármilyen orvosi rendelő szokatlannak, ismeretlennek tűnik a megszokott környezetéhez képest. Furcsák a fények, a hangok, a szagok. Ha ráadásul kezelést is kell végezni, azt a gyermek úgy élheti meg, hogy megsértik a privátszféráját. Az ismeretlen, a felnőttek számára semleges ingerek, úgy mint a fogak kopogtatása, az injekció beadása, a fúrás, stb. ebben a fiatal életkorban még kifejezetten kellemetlenek lehetnek.

Ha ezt még egy keresetlen modorú fogorvos is tetézi, szinte biztosra vehetjük, hogy olyan traumát él megy a gyermek, amit talán még felnőttkorában sem fog tudni levetkőzni, és csak a legszükségesebb esetekben keres orvosi segítséget fogászati problémáira.
Jelentkezzen be konzultációra!
Mit érdemes tenni szülőként?
Azt szoktuk javasolni, hogy az első néhány látogatást a fogorvosi rendelőben úgy időzítsék, hogy arra az első panaszok megjelenése előtt kerüljön sor. Ez a beszoktatási folyamat segít abban, hogy a korai élmények semlegesek, de méginkább kifejezetten pozitívak legyenek a picik számára. Az ilyen „beszoktató” időpontokon még a fogorvosi székbe sem feltétlenül kell beülni, ha a gyermek nem akar. A cél, hogy megszokják a rendelő hangulatát, megismerjék a fogorvost, és lefektessük egy bizalmi kapcsolat alapjait.
Jelentkezzen be konzultációra!
Ha kezelésre kerül a sor…
Rendelőnkben mindig örömmel és szeretettel várjuk a legkisebb pácienseket, még akkor is, ha néha sírással és ellenállással találkozunk. A fogorvoslás célja a fogak megőrzésén és helyreállításán túl az is, hogy a páciensek számára átadjunk egy szemléletet, mely segít nekik elkerülni a komoly problémák kialakulását. Ezt pedig csak türelemmel és kedvességgel lehet elérni.

Gyermek pácienseink számára mindig extra időt hagyunk ki, hogy még véletlenül se kelljen sürgetni a kezelést. Igyekszünk bevonni őket a folyamatokba, megmutatjuk, elmagyarázzuk, melyik eszköz mire jó, mit csinál, hogy ne érhesse őket kellemetlen meglepetés. A könnyeket sajnos néha még így sem lehet elkerülni, de már tudjuk, hogy kellő türelemmel szinte mindig mosollyá tudjuk alakítani!
Jelentkezzen be konzultációra!

Gyermekfogászat
Törökbálint, Érd, Budakeszi
lakosai számára is

A fogak ápolását nem lehet elég korán elkezdeni. Gyermek kezeléseink: foghúzás, barázdazárás, fogászati balesetek azonnali ellátása, tömés és fogszabályozás. Várjuk Önt Törökbálintról, Érdről és Budakesziről is rendelőnkben. Mindössze 10 perc távolságra elérhető a gyermekfogászat Törökbálint város lakói számára is. Gyermekfogászat Érd és gyermekfogászat Budakeszi lakosok számára mindössze 15 perc távolság.
Foglaljon időpontot!

    Az adatkezelési szabályzatot elolvastam és elfogadom.*

    Elfogadom, hogy a Budaörs Dental időnként hírlevelet küldjön számomra

    fel